Rábai László vagyok, ingatlanértékesítő.
Ezt a technológiát 2005 elején fedeztem fel egy amerikai üzleti utazásom során és úgy gondoltam, hogy ez egy elég érdekes koncepció, pár év kutatás után, 2011 -ben egy Németországi utazásom során megvásároltam az első gépemet. Saját építésű házakan használtam először, a számlák magukért beszélnek, mert ez egy innovatív és kifejezetten hasznos megoldás. 4 éve kezdtem el szigetelni másoknak is, egyre többen kezdtek megkeresni miután az ügyfeleim meséltek az ismerősöknek és barátoknak a Cellulózos szigetelésről.
Amit tudni kell a cellulóz szigetelésről, hogy rendkívül jó hőszigetelő, mivel ez különféle természetes anyagokkal kezelt újrahasznosított papírdarálék, illetve a rágcsálóknak nem nyújt semmi féle táplálékot így nem is költöznek bele, könnyen eljuttatható nehezen elérhető helyekre is és általában egy nap alatt készen van egy normál méretű családi ház, illetve hulladék nélkül, lakott házaknál szinte koszolásmentesen végezhető a munkálat.
A hőmegtartási képessége az eddigi megoldásokhoz nem fogható, télen meleg, nyáron hűvös van a házban, nem utolsó sorban a számlákon is látszódik a különbség!
Kedvező áron dolgozunk.
Amennyiben érdekeli ez a fajta szigetelés, kérem bátran keressen!
6700 Szeged, | |
|
Mobil: 06 (30) 820-9192 |
Email:
|
|
Weblap:
|
A KELENSZER KFT jogelődje 1994-ben alakult, lakossági és ipari célú létesítmények területén építőipari szakkivitelezési feladatok ellátására. Fő tevékenységi köre a különféle típusú öntött műgyanta bevonatok és burkolatok szakszerű kivitelezése, régi bevonatok felújítása valamint családi házak, lakások, szállodák festése, tapétázása, egyedi megjelenésűvé alakítása, burkolása padlólappal, parkettával. Kivitelező csapatunk alapos, rutinos, nagy szakismerettel rendelkező tagokból áll, akik nagy része több mint 10 éve végzi ezt a tevékenységet. Az évek során összegyűjtött tapasztalatuk révén, gyorsan és rugalmasan kezelnek minden felmerülő problémát. Ugyanakkor a precíz pontos munkavégzés alapkövetelmény cégünknél, mert mi hiszünk abban, hogy a legjobb reklám az elégedett megbízó.
6700 Szeged, | |
|
Mobil: 06 (30) 982-4656 |

Egyéni vállalkozásomat 2010-ben alapítottam, ám földmunkavégzéssel több mint 15 éve foglalkozom.
A kezdeti időszakban egy - majd a folyamatosan érkező megrendeléseknek és eredményes teljesítéseknek köszönhetően, - mára már 6 munkagéppel és 4 teherautóval dolgozunk, amelyeket folyamatosan bővítünk, a megnövekedett igények miatt.
Szolgáltatáspalettánk egyaránt fedik a lakossági és ipari területeket is.
Így a kisebb lakossági munkáktól, úgy mint tereprendezés, ház, melléképület bontás, parkólók kialakítása, alap vagy pince ásás, betontörés egészen az ipari, kerékpár és autóutak építésével bezárólag teljesítjük a megbízásokat.
2021-től vállalkozásom M-Gépdózer Kft. néven működik.
„Vállalkozói hitvallásom, hogy hosszútávon csak akkor lehetünk sikeresek, ha megbizhatóan, precízen és határidőt mindig betartva dolgozunk.” - Hubert Máté ügyvezető.
Szolgáltatások, tevékenységek:
6700 Szeged, | |
|
Mobil: 06 (20) 317-6761 |
Email:
|
|
Weblap:
|